Bemutatkozás

1967ben születtem, és már elég korán megfertőződtem a benzin szaggal. 1982-ben már saját segédmotorom volt. Mivel ilyen képzés akkoriban nem volt, így karosszéria lakatos lettem. Csináltam, csináltam de valahogy mindig a motorkerékpárokon járt az agyam. Persze már akkor is javítottam magamnak, és ismerőseimnek 1997-től már csak a motorkerékpárok javításából, karbantartásából élek.


1998-2001-ig Red Baronnál dolgoztam, innen több mint 2 hónapra kijutottam Japánba is. Elképesztő mennyiségű tapasztalatot szereztem itt a karburátoros motorok terén.

2001-2005-ig Suzuki Hollósnál dolgoztam.

2005-ben hívtak át az akkor nyíló Yamaha World-be.
Itt szereztem meg a Yamaha oktatási rendszerében a Bronz, és Ezüst diplomámat.

2019 januárjától pedig saját szervizt nyitottam.


A verseny sporttal 1988-ban kerültem először szorosabb kapcsolatba, ahol egy Hungaroring-i, MZ versenyen indultam. Az első érdemleges dobogóra 1997ig kellett várni. Ez 2007-ig tartott. 19 év alatt rendkívül sok tapasztalatot szereztem, a motorkerékpárokkal kapcsolatban, hiszen akkoriban a legtermészetesebb dolog volt, hogy saját maga készítette fel a motorokat a versenyekre.
Talán a legjobb eredményem 2005ben, az Alpok-Adria bajnokságban Old Timer kategóriában az év végi 3. hely.

Kunmadarasi Veterán Megbizhatósági 24 órás versenyen, 4-szer állhattam fel az abszolút verseny dobogójának, a legfelső fokára.

Napjainkban is természetesen motorozok, de inkább már a világjárás felé fordítottam az irányt.

Mottóm a javítások során mindig:
Amit magamnak nem, azt másnak még úgy sem!!! Tehát mindent úgy csinálok, mintha sajátom lenne.

Kozmax